Biztos sokan gondolkodtatok már ti is azon, hogy miért érzi magát magányosnak az ember egy romatikus vígjáték után, ha azt egyedül nézi meg. Vagy, hogyha egy csinos fiút vagy lányt látsz és elszalasztod az alkalmat, miért érzel úgy ahogy. Bennem is sokszor felmerül ez a kérdés, de választ nem feltétlen találok rá. Ugyan az ember sose lesz magányos, mert nincs olyan, akinek ne lennének barátai, családja vagy állatai, akikkel kapcsolata lehetne, ugyanakkor mégis sokakban felmerül ez az érzés. A bölcsészek azt mondják, az emberben rejlő irdatlan irígység az oka ennek, hogy ha másnak megadatott a dolog, akkor nekünk miért nem? Ebben van is ráció, de akkor is... Ha valaki kordában tudja az érzelmeit, akkor mégis hogy tud mégis előtörni belőle ez a fajta érzés? Nem értem, de egyszer megfogom... Remélem... :P

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.